Hogyan dolgozhatnak biztonságosan az újságírók a digitális korban? Mik a potenciális veszélyforrások? Hogyan lehet védeni az újságírók forrásait, történeteit, egész szakmai munkáját digitális szempontból? Ezekről a kérdésekről rendez kerekasztal-beszélgetést a Független Médiaközpont 2017. február 2-án (csütörtök). A részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni 2017. január 31-ig (kedd) ezen a linken lehet.

A digitális kommunikáció ma megkerülhetetlen: a napi újságírói munka része, környezete és feltétele, sokszor pedig tárgya. A történelemben először fordul elő, hogy lényegében bármilyen elektronikus kommunikáció rögzíthető, tárolható és elemezhető. Ennek ma már az újságírók, a szerkesztőségek is tudatában vannak.

Ezekről a kérdésekről lesz szó azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a Független Médiaközpont rendez 2017. február 2-án, a Sajtóházban (1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/a). Az újságírók és információbiztonsági szakértők közreműködésével tartandó beszélgetés célja, hogy az újságírók tájékozódhassanak és a megfelelő információ birtokában kialakíthassák digitális biztonságuk feltételeit.

A kerekasztal-beszélgetés programja:

13:30 – 14:00 – Regisztráció

14:00 – 14:05 – Köszöntő

14:05 – 14:35 – Hogyan változott meg az újságírás digitális környezete? Tényfeltárás és szerkesztőségi stratégiák

Hogyan védjék az adataikat az informatikai „laikusok”? – Pethő András, Direkt36.hu

Cyber-security elvek és eszközök az Átlátszó szerkesztőségében –  Bodoky Tamás, Átlátszó

14:35 – 15:00 –  200 nap egy hackerrel – védhetetlen(?) titkaink a kibertérben

Előadó: Keleti Arthur kibertitok jövőkutató

15:00 – 16:00 – Információs biztonság és adatvédelem a magyarországi újságírásban

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Bodoky Tamás, Keleti Arthur, Dr. Koncsik Anita (TASZ), Pethő András

A kerekasztal-beszélgetést követően a Független Médiaközpont egy másik, gyakorlati jellegű foglalkozást is tart 2017. február 10-én (pénteken) 9:00-től 13:00-ig a téma iránt részletesebben érdeklődők számára. Erre csak azok jelentkezhetnek, akik részt vesznek a február 2-án tartandó kerekasztal-beszélgetésen, mert erre épül a következő foglalkozás.

A részvétel mindkét rendezvényen díjmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a regisztrációs űrlap kitöltésével – ide kattintva – lehet 2017. január 31-ig (keddig).