Szemben az árral – minőségi tartalmakkal a félretájékoztatás ellen
A Független Médiaközpont (CIJ) – a washingtoni International Center for Journalists (ICFJ) partnereként és a „Disarming Disinformation” globális kezdeményezés résztvevőjeként – digitális tartalom-előállítással és virális terjesztéssel foglalkozó interaktív gyakorlati képzéseket tart, majd pályázatot hirdet közösségi médiatartalmak előállítására.
A nyitórendezvény 2023. február 23-án, csütörtökön 16 órakor lesz a Sajtóházban (1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/a), amelyen Jamriskó Tamás (EPER Rádió, ELTE Média Tanszék) beszélget Zöldi Blankával, a lakmusz.hu tényellenőrző portál főszerkesztőjével a dezinformáció természetéről, a politikai mémekről, toxikus kultúrákról és a közösségi média erejéről. Az esemény a számos országban meghirdetett „Empowering the Truth Global Summit” része.
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezz 2023. február 20-ig itt. A linken feliratkozhatsz további programjainkra is.
Ezt követően márciusban – minden csütörtökön – a digitális tartalomkészítés és terjesztés különböző területeiről lesz szó műhelyfoglalkozásainkon. A másfél-kétórás interaktív képzéseket tartják:
Ács Dániel (444.hu, FreeSZFE, ELTE)
Molnár Dávid (24.hu)
Pohly Ferenc (digitális tartalomfejlesztő, podcaster)
Szigeti Péter (24.hu)
Weyer Balázs (Főszerkesztők Fóruma)
A workshopok témái:
2023. március 2. – Podcast készítés, közösségépítés újságírók számára
2023. március 9. – Webvideó készítés, történetmondás mobiltelefonnal
2023. március 16. – Digitális tartalom dizájn a közösségi médiafelületeken
2023. március 23. – A virális tartalomterjesztés módozatai
2023. március 30. – Stratégiai kommunikáció a célközönség bővítésére
Aki legalább három tréningen személyesen ott lesz, egyénileg vagy csapatban részt vehet támogatási pályázatunkon, amelyet március végén írunk ki digitális tartalom-előállításra és terjesztésre.
Ha érdekel a képzés és a pályázati lehetőség jelentkezz!
További részletekről emailt küldünk és figyeld a www.cij.hu honlapot, valamint a Független Médiaközpont Facebook oldalát!

A Független Médiaközpont programja része a „Disarming Disinformation” elnevezésű kezdeményezésnek, amelyet a washingtoni International Center for Journalists indított a Scripps Howard Fund támogatásával. A cél, hogy a tényszerű tartalmak nyerjenek a teret a hamis híresztelésekkel szemben, a médiafogyasztók átlássanak az álhíreken és közvetlen kapcsolat teremtődjön a tényellenőrző újságírók, a digitális influenszerek és a közösségi tartalmak felhasználói között.
„Empowering the Truth Global Summit is an event from the Disarming Disinformation Program, run by ICFJ with lead funding from the Scripps Howard Foundation. Disarming Disinformation is a three-year global effort that will empower journalists and journalism students to fight disinformation.”