A közmédia rendre tényeket hallgat el és torzítja a valóságot a nyugat-európai migrációs helyzetről szóló tudósításaiban – ezt mutatja az az elemzés, amely a hírműsorok szerkesztési gyakorlatát vizsgálta három kiemelt példán keresztül. Az összefoglaló Lőrincz Marcell készítette, aki előzőleg társszerzője volt „Az Origo gerjeszti a pánikot” című írásnak.

Az elmúlt hetekben, hónapokban, de talán bátran kijelenthető, hogy az elmúlt években jellemzően a politikai narratívában kezelte és értelmezte a közvélemény a közmédia teljesítményét. Az ellenzéki pártok sajtóközleményeitől kezdve az ellenzéki képviselők székházfoglalásán át a Kunigunda útján zajló politikai demonstrációkig minden közmédiát érintő nyilvános történés ahhoz járult hozzá, hogy a többség politikai, pártpreferenciájának megfelelő szemüvegen át szemlélje a közmédiában előállított tartalmakat. A Szabad Európa által közzétett hangfelvétel pár héttel ezelőtt erőteljes bizonyítékot is mutatott, hogy a kormánypárt iránti politikai elfogultság nem egyszerűen jelen van, hanem alapkövetelmény is az MTVA szerkesztőségében.

A közmédia képviselői jellemzően nem reagálnak ezekre a kritikákra, vádakra, vagy arra hivatkoznak előszeretettel, hogy a közmédia tartalmainak előállítását az objektivitást meghatározó BBC-elvek alapján végzik. Érdemes tehát megvizsgálni, milyen szakmai elvek alapján készülnek híranyagok a közmédia első számú tévécsatornáján és hogy ezek megfelelnek-e a közszolgálati médiaszolgáltatás alapdokumentumában, a Közszolgálati Kódexben lefektetett működési elveknek.

A következőkben három példán keresztül (egy tüntetés tudósítása, egy felmérésről szóló elemzés, illetve egy helyszíni bejelentkezés) kizárólag szakmai szempontból elemezzük az M1 Híradójának nyugat-európai migrációs helyzetet érintő riportjait, és szándékosan eltekintünk annak vizsgálatától, hogy adott esetekben milyen politikai szándékkal, milyen politikai oldal célját és narratíváját támogatva készülhettek ezek a tartalmak. Az elemzés alapját a Független Médiaközpont ’Trolltalanítás’ (Get the Trolls Out) projektén belül végzett média monitorozás és annak során kiválogatott tartalmak adják.  

  1. A randalírozó, pusztító muszlimok és a Koránt égető, szólásszabadságot féltő aktivisták torzított története

Elsőként érdemes alaposabban megvizsgálni a 2020. augusztusi malmöi zavargások tudósítását az M1 Híradó augusztus 29-i adásában (a Hirado.hu oldalon itt található). Ezt a híradós anyagot azért választottuk ki, mert az egyik legalapvetőbb hírújságírói műfajon, egy esemény összefoglalásán keresztül jól megfigyelhető, hogy egy külföldi városban történt, bevándorlási helyzetet érintő, erőszakba torkolló eseménysorozat hogyan jut el a közmédia nézői számára, ha nem tartják be az újságírók az alapvető szakmai követelményeket. 

A riport műsorvezetői felvezetése, ’felkonfja’ a zavargások ismertetését azzal kezdi, hogy “több, mint háromszáz muszlim fiatal randalírozott a városban, gyújtogattak, rátámadtak a rendőrökre, miközben azt kiabálták, hogy Allah akbár, vagyis Allah a leghatalmasabb.” A mondat rögtön a néző fejébe vési: a zavargásokat a muszlimok okozták, akik randalíroznak és Allah akbárt kiabálnak. 

Arról már csak a felkonf harmadik mondatából értesülünk, hogy a történetnek ez maximum a közepe, de semmiképp sem az eleje: ugyanis – mint a felkonfban elhangzik – “még délelőtt muszlimellenes tüntetést hirdettek meg a városba, amit ugyanakkor nem engedélyezett a rendőrség, arra hivatkozva, hogy nem tudja garantálni a résztvevők biztonságát.” Ez a mondat úgy is értelmezhető a gyanútlan néző számára, hogy nincs biztonságban a muszlimoktól, aki tüntetni akar a bevándorlás ellen. Miközben a valóságban (és sajnos ez a felkonfból nem derül ki), később a riportból megtudjuk: Koránt égettek fényes nappal Malmöben. Vagyis magának a muszlimok utcára vonulásának – amelynek erőszakos cselekményei semmiképp sem menthetőek – voltak előzményei, és súlyos szakmai hibának tekinthetjük, ha egy összefoglalóként is értelmezhető felkonf egy tüntetés-ellentüntetés eseménysorból csak az egyiket emeli ki – az egyiket ráadásul negatívabb színben. 

Maga a riport ezután a Korán elégetésének képsorával indul, ami szakmailag helyes döntés, hiszen ez az egész esemény fő kiváltó oka, ráadásul vizuálisan is nagyon erős képkockák ezek. A riporter “bevándorlásellenes aktivistáknak” nevezi a Korán-égetőket, akikről nem tudjuk meg a riportban – csak más újságok tudósításaiból – hogy egy dán szélsőjobboldali párt vezetőjének szavára érkeztek a városba. “Ennyivel kellett beérniük” – jelenti ki a közmédia riportere a Korán-égetésről, hiszen a hatóságok a dán Keményvonal párt vezetőjét nem engedték belépni Svédországba, két évre ki is tiltották, így a tüntetés elmaradt. Ezután megszólal egy szervező, de nem a Korán-égetés értelmét és szándékát magyarázza, hanem arról beszél, hogy a tüntetés betiltása “szégyenletes és a szólásszabadság korlátozása, jogunk van kritizálni az Iszlámot”. A riport első szakasza (0:25-1:06) tehát lényegében a tüntetés betiltásának jogszerűségére helyezi a hangsúlyt, miközben kimaradt a tudósításból két lényeges információ : az egyik, hogy a Koránt egy malmöi mecset közelében gyújtották fel (vagyis egyértelműen erős provokáció szándékával), a másik, hogy ráadásul az aktivisták a Korán egy másik példányát focilabdaként rugdossák Malmö főterén – tudhattuk meg  például a Guardian tudósításából. De nem a köztévéből.

A riport következő szakaszában (1:07-1:41) a riporter bagatellizálja a Korán-égetést, amikor úgy fogalmaz, hogy “az iszlámellenes akció meglehetősen kis mérete nem akadályozta meg az erőszakot”. A közmédia riportere szerint az igazi erőszak ugyanis ezután következett: “ahol nappal Koránt égettek, ott éjszaka muszlim fiatalok törtek, zúztak, gumikat gyújtottak fel, egész utcák borultak lángba, a rendőröket gyalázták, kövekkel dobálták, reggelre már csak a pusztítás nyomai maradtak”. Erőteljes, erőszakos képsorokat látunk, betört üvegeket, lángoló utcákat. Képileg helyes ezt bemutatni, de más tudósításokban olvasható lényeges információk itt is kimaradnak: nem mellékes például, hogy a 300 rendbontó muszlim messze nem élvezi a svéd muszlim közösség támogatását. A Guardian tudósítása szerint az összecsapások közben egy malmöi imám, Samir Muric beállt a rendőrök és a tüntetők közé, és felszólította a rendbontókat, hogy hagyják abba, amit csinálnak. Szerinte, ha valóban muszlimok, akkor ezzel szégyent hoznak a vallásukra. Az imám később egy Facebook-posztban is elítélte a tüntetőket, azt írta, aki így viselkedik, az nem igazi muszlim. Ez azért lényeges, mert jelzi, hogy a rendbontók nem a helyi malmöi muszlim közösség álláspontját képviselik.

A riport harmadik szakaszában (1:42-2:14) ennek ellenére nem a muszlim közösségből szólal meg egy érintett, hanem egy malmöi lakos, egy idősebb, szőke asszony, aki elítéli a rendbontást. A riporter itt rátér az események háttér elemzésére, és elmondja, hogy nem ez az első eset, hogy ilyesmi történik a svéd városban, ahol “magas a bevándorló hátterű lakosok aránya”, és “ezzel együtt az országos átlagnál magasabb a munkanélküliség, több a fegyveres erőszak”. Az egymás után közölt információkkal több szakmai hibát is elkövet a közmédia riportere. Elsőként szociológiai szempontból nehezen értelmezhető fogalom a “bevándorló hátterű lakos”. Ez kiket takar? Mindenkit, aki bevándorolt Svédországba? Azokat is, akinek csak a szülei, nagyszülei vándoroltak be? Honnan vándoroltak be? Ha Dániából vagy Norvégiából, akkor is bevándorló hátterűek? Némi választ a felirat nyújt, miszerint “Malmö lakosságának 55 százaléka külföldi felmenőkkel rendelkezik”, ám ez nyilván nem jelenti azt, hogy itt mind, kivétel nélkül muszlimokról van szó. A másik problémás pont, hogy mi az összefüggés a bevándorlás, a munkanélküliség és az erőszak között. Ezt a súlyos kijelentést milyen szociológiai vizsgálatra vagy rendőrségi adatra alapozza a magyar köztévé? A riport ezekkel a válaszokkal adós marad, viszont nyilvánvalóan erősíti azt a narratívát, hogy a muszlimok nem dolgoznak és erőszakosak.

A riport negyedik szakaszában (2:15-2:27) az előbbi narratívát erősítendő előkerül egy keresztény templom is, amelyet “minden éjszaka megrongál valaki”. Arról nem esik szó, milyen rongálás történik, egy két helyen betört ablaküveget látunk. Újságírószakmai szempontból nagy hiba, hogy a templom képbe hozásával azt sugallja a riport, hogy a muszlimok (már jól tudjuk, akik Allah akbárt kiabálva randalíroznak) rongálják meg éjszakánként, miközben nem tudunk semmit a bűncselekmény hátteréről.   

A riport ötödik, nyúlfarknyi záró szakaszában (2:28-2:49) a történésekre adott reakciók szerepelnek. Röviden megszólal Malmö polgármestere, aki egyszerre ítélte el a Korán-égetést és az éjszakai randalírozást, majd a záró három másodpercben a narrációban elhangzik, hogy “a svédországi muszlim vezetők önmérsékletre kérték híveiket”, de a muszlim közösség képviseletében nem szólal meg senki. Ez azért problémás szakmai szempontból, és sérti a kiegyensúlyozottság követelményét, mert a teljes riportban az egyéb nézőpontok képviselői arccal-névvel-nyilatkozattal is teret kapnak. Ha végignézzük a megszólalókat, híradós nyelven szólva a soundbite-okat, láthatjuk nyilatkozni a szélsőjobbos tüntetés szervezőjét, egy muszlim rendbontásra panaszkodó svéd lakost, egy rongálásra panaszkodó keresztény lelkészt és a város polgármesterét. A kiegyensúlyozottság szempontja miatt meg kellett volna szólaltatni a helyi muszlim közösség egy tagját is. Érdekes lett volna a tüntetők követeléseit vagy jelszavait is megmutatni, hiszen nagyon konkrét sérelmek vitték őket az utcára. Továbbá, ha már statisztikai adatokat kapunk, akkor az is sokat elárult volna, hogy a majd 700 ezres malmöi lakosságnak mennyire elenyésző része vett aktívan részt az utcai zavargásokban.

Összességében kijelenthető tehát, hogy a riportban látott számos szakmai hiba ahhoz vezetett, hogy a malmöi zavargásokat randalírozó, gyújtogató, erőszakos muszlim migránsok pusztításaként lássuk – egy olyan városban, ahol ez ellen még tüntetni sem szabad. 

  • Egy muszlimokat is vizsgáló felmérés torzításának története 

A második általunk vizsgált, M1-en sugárzott riportnak már a műfaji besorolása sem magától értetődő. A “Felmérés: a muszlimok akár erőszakkal is megvédik a kultúrájukat” című anyag ugyanis nem egy friss kutatáson vagy egyéb friss híren alapul, korábbi információkat tálal sajátos összefüggésben. A riport nevezhető háttérelemzésnek, amelynek természetesen nagyon is helye van a közmédia műsorkínálatában, ám az ilyen anyagok készítésénél is fokozottan be kell tartani az újságírás forráskritikát és objektivitást előíró elemi szakmai szabályait. 

Az európai migrációs helyzetet bemutatni szándékozó, majdnem ötperces elemző riport lényegi mondanivalóját könnyen megérthetjük, ha megvizsgáljuk az anyag struktúráját:

0-0:35 Hentesbárdos támadás iszlamista terrortámadás történt Párizsban pár nappal ezelőtt

0:36-1:13 A muszlimok akár erőszakkal is megvédik a kultúrájukat (a Tony Blair Intézet kutatását interpretálva)

1:14-1:54 Több az erőszak a migránslakta városrészeken

1:55-2:43 A migránsok nem tisztelik a törvényeket

2:44-3:40 A migránsok bűncselekményeit elhallgatják Európában

3:41- 4:48 Megugrott a keresztények elleni támadások száma 

Az anyag üzenete tehát egyértelmű: a migránsok erőszakos bűnözők, nem tisztelik a törvényeket; ahol megjelennek, több a bűnözés, főleg a keresztények elleni támadás; nem véletlen, hogy fényes nappal hentesbárddal támadnak ártatlanokra. A Hirado.hu-n szereplő bevezető lead így foglalja össze az anyag tartalmát: “Az illegális bevándorlók érkezésével nemcsak az erőszakos bűncselekmények száma növekedett meg Nyugat-Európában, de felerősödött a keresztényellenesség is. Megemelkedett 2008 és 2019 között a keresztények elleni támadások száma, mely 2015 után ugrott meg jelentősen. Csak tavaly háromezer keresztényellenes bűncselekményt követtek el Európában.” Nézzük, hogyan jut erre a következtetésre a riport. 

A riport expozíciója az említett párizsi hentesbárdos támadás, amely 2020. szeptember 25-én történt. Az október 2-án sugárzott riport azt hangsúlyozza ki, hogy “a pakisztáni születésű, és kiskorúként, három évvel korábban érkezett Franciaországba felnőtt kísérő nélkül”, és a rendőrség iszlamista terrortámadásként kezeli az esetet. A kétségkívül elítélendő akcióhoz ugyanakkor hozzátartozik az az elhallgatott részinformáció is, hogy a támadót a rendőrség gyorsan elfogta, letartóztatásba került, és a két sebesült élete nincs veszélyben, nagyobb tragédia tehát nem történt. 

A közmédia riportere azonban nem időzik sokat ennél az esetnél, hanem rátér a Tony Blair Intézet a Globális Változásért kutatására, amely mintegy magyarázatul szolgálna a történtekre: “a muszlimok akár erőszakkal is megvédik a kultúrájukat”. A felmérés bemutatásakor két súlyos szakmai hibát is elkövet a közmédia. Egyrészt fontos hangsúlyozni, hogy a felmérés Angliára és nem Franciaországra vonatkozik, másrészt a kutatók  nem kizárólag a migránsokat vizsgálták, hanem az összes brit (!) fiatal (18 és 30 év közöttiek) szélsőséges gondolkodásra és cselekvésre való hajlamát. 

Érdemes a kutatás részleteit (Az iszlamista és a szélsőjobboldali szélsőségek mértéke a brit fiatalok körében) is áttekinteni. Rögtön tetten érthető a magyar közmédia részéről egy újabb szakmai hiba, amely jelentősen torzítja a kutatás eredményét és megállapításait. Amikor ugyanis a közmédia a muszlim fiatalok erőszakosságáról közöl adatot („a fiatal brit muszlimok 15 százaléka akár erővel is védené kultúráját és vallását”), elhallgatja a nem muszlim brit fiatalok válaszaiból felsejlő képet. Ugyanis a nem muszlim brit fiatalok 9 százaléka válaszolta azt, hogy erőszakkal is megvédené a kultúráját. Ha a kutatók úgy tették fel a kérdést, hogy “az erőszakos cselekmény a cél elérése érdekében szükséges és megengedhető-e”, akkor a muszlim és nem muszlim brit fiatalok már egyaránt 13-13 százaléka válaszolt igennel.  Vagyis a kutatás egyáltalán nem azt állítja, amit a közmédia sugallni akar, miszerint a muszlimok erőszakosabbak, hanem annyit, hogy nagyjából ugyanolyan mértékben hajlamos az erőszakra egy muszlim és egy nem muszlim brit fiatal, és ez a teljes népesség nagyjából tizedét teszi ki. Észrevehető tehát az is, hogy itt nem a félig üres-félig teli pohár esetével van dolgunk: a kutatás szerint a muszlim és nem muszlim brit fiatalok túlnyomó többsége, nagyjából 80-90 százaléka elutasítja az erőszakot, és torzítás ebből azt a következtetést levonni, miszerint a muszlimok erőszakosabbak lennének másoknál. 

A riport második fele szakértői megszólalásokra alapozza a meglehetősen súlyos állításait. A két megszólaltatott szakértő Palóc André, a Századvég vezető elemzője, illetve Kiszelly Zoltán politológus, akiket a munkahelyeik, illetve az eddigi megszólalásaik alapján inkább a kormányhoz, Fideszhez kötődő elemzőknek nevezhetünk. A közmédiára jellemző, hogy előszeretettel szólaltat meg kormányzathoz húzó szakértőket, ami nem lenne probléma, ha az újságírók megvizsgálnák azokat a tényeket, állításokat, amelyekre a szakértők utalnak. A kiválasztott anyagban azonban Palóc és Kiszelly tényekkel semmilyen szinten alá nem támasztott állításokat tesz, a riporteren pedig ezek tisztán átfolynak, az újságíró nem járja körül ezeket semmilyen szinten. 

Amikor például Palóc azt állítja, hogy “azokon a területeken, városokban, ahol jelentős számú bevándorló, migrációs hátterű ember él, ott az erőszakos bűncselekmények, illetve az ezzel kapcsolatos problémák egyre fokozottabban jelennek meg”, nem derül ki, milyen adatok alapján teszi ezt a kijelentést. Az anyagban bemutatott párizsi hentesbárdos akció éppenséggel a Charlie Hebdo egykori szerkesztőségétől nem messze történt, amely a Bastille és a híres Marais-negyed közelében található. Ezek nem klasszikusan “migránslakta városrészek”. Szintén a levegőben lóg Kiszelly azon kijelentése, miszerint “akik nem tudnak beilleszkedni, a bűnözéshez és az erőszakhoz is folyamodnak, ennek látjuk példáját Svédországban”. Itt sincs hivatkozás olyan szociológiai kutatásra vagy adatra, amelyek alátámasztanák ezeket a kijelentéseket. 

Azon további állítások, miszerint a nyugati kormányok és média elhallgatja a migránsok által elkövetett bűncselekményeket, vagy a migráció egy nem működő konstrukció, megint csak saját véleményként hangoznak el bármilyen alátámasztás vagy kritikai megjegyzés nélkül.

A riport záró részében említett adatokról szintén nem tudunk meg lényeges részleteket: “2008 és 2019 között 285 százalékkal emelkedett a keresztények elleni támadások száma, amely 2015 után ugrott meg jelentősen.” Az se derül ki, hogy Európára vagy Nyugat-Európára vonatkozik az adat; miért éppen 2008 a határdátum; egyáltalán mi a bázis, amelyhez képest emelkedett; és a legfontosabb persze: egyáltalán milyen bűncselekményeket ítélünk keresztényellenesnek.  

Végső soron az anyag az utcai támadást, a brit radikalizásicós kutatást, a tények nélküli migráns-ellenes véleményeket és egy homályos statisztikai adatot mos egybe különösebb magyarázat nélkül.

Az előbb bemutatott híradás tehát arra szolgál példaként, hogy ha egy kutatásból öncélúan veszünk ki adatokat és azokat szakértőnek bemutatott emberek erős véleményekkel egészítenek ki, akkor könnyen kapunk olyan ideológialag vezérelt anyagokat, melyek távol állnak a közszolgálati értékrendtől.

  • A tanárát lefejezni képes tanuló torzított története

A harmadik vizsgált közmédiás anyag ismét más műfajt képvisel: egy külföldi tudósító helyszíni bejelentkezésén keresztül értesülünk egy aktuális, migrációs helyzettel összefüggő történésről. A “Muszlim diákok tartják rettegésben a német tanárokat” című tudósításnál azonban ismét tetten érhetőek olyan szakmai hibák, amelyek sajnos hozzájárulnak, hogy torz képet kapjunk az esetről. 

A műsorvezető a következőkkel vezeti fel az élő tudósítói bejelentkezést: “muszlim diáktól és családjától rettegnek a tanárok egy berlini iskolában. A tanuló azzal fenyegette meg az egyik pedagógust, hogy az a sors vár rá, ami a Párizs külvárosában lefejezett tanárra.” A műsorvezető Samuel Paty október 16-i meggyilkolására céloz. Bár az anyagban nincs kifejtve, de a néző számára ismert lehet, hogy a 47 éves történelemtanárt egy csecsen származású 18 éves fiatal fejezte le. Az iszlamista támadó, akit agyonlőttek a rendőrök, azért akart bosszút állni, mert a tanár egy órán a szólásszabadságról beszélve Mohamed-prófétáról készült karikatúrákat is megmutatott. Az elkövetőnek ugyanakkor – mint kiderült – sem a tanárhoz, sem az iskolához nem volt köze, semmilyen kapcsolatban nem állt velük. Ez utóbbi azért fontos, mert a jelen anyagban diákok fenyegetéséről van szó.

A berlini tudósító az ötperces anyagban végig egy hídon áll, a háttérben épületek, de nem tudni, hogy az anyagban említett Berlin-Spandau-i iskolától milyen messze vagyunk. A történetet a következőképp ismerteti a magyar közmédia tudósítója: “kisebb lavinát indított el Németországban a francia tanárgyilkosság”, ugyanis egy berlini iskolában kétszer fenyegette meg halálosan egy diák a tanárát. “Az első fenyegetést az egy perces megemlékezésre időzítette, ekkor a fiú hangosan állította, hogy egyetért a francia gyilkossággal”, majd mivel “a szülők nem voltak hajlandóak az együttműködésre és az iskolára hárították a felelősséget”, a fiú ismét megfenyegette tanárt, hogy “ha nem hagyja békén a szüleit, úgy járhat, mint a francia történelemtanár” – áll a tudósításban.

A tudósítással kapcsolatban az első (szerkesztői) döntés, hogy egyáltalán igényel-e helyszíni bejelentkezést a történet. A külföldi tudósítók élő bejelentkezése ugyanis nyilvánvalóan megemeli az eset súlyát, egyszersmind azt mutatja, hogy annak megértéséhez szükséges a helyben élő tudósító értelmezése. Jelen esetben – bár nyilván meghökkentő és morálisan elítélendő, ha valaki egyetért egy brutális gyilkossággal – mégis fontos körülmény, hogy nem történt semmilyen testi inzultus, sérülés, vagyis a hírérték alapján nézve innentől bármely iskolai diákfenyegetőzés megérdemelhetne egy élő bejelentkezést a közmédiában. 

A közmédia tudósításából nem tudunk meg alapvető információkat. Mi az iskola neve? A diák és a tanár kapcsolatáról mit lehet tudni? A diák családi hátteréről mit tudhatunk? Mit szólt az esethez az iskola közössége? A tudósító beszélt a tanárral, az igazgatóval, a szülőkkel? Mielőtt választ kapnánk a kérdésekre, a tudósító már az eset általánosságáról beszél Németországban. Pedig már csak azért is utána kellett volna járni a részleteknek, mert az esetet feltáró berlini lap, a Tagesspiegel tudósításaiból árnyaltabb kép rajzolódik ki. 

Fontos információk ugyanis egyszerűen kimaradnak a közmédia tudósításából: a Tagesspiegel beszélt Jakub Nowakkal, a Christian Morgenstern általános iskola egyik nevelőtanárával, aki jelen volt a néma megemlékezésen, amikor a fiú kijelentette, hogy szerinte „meg lehet ölni azt, aki megsértette a prófétát”. A megemlékezésen részt vett egy rabbi és egy imám is, az imám pedig azonnal beszélt a fiúval és „egyértelművé tette számára, hogy senkit nem szabad megölni”. 

A lap megkereste Karina Jehnichét, az iskola vezetőjét, aki azt mondta, hogy az eset után felhívta a diák édesanyját, aki azt mondta neki, hogy ő és a férje ugyanakkor nem ért egyet a kijelentéssel, és szerinte „az iskolában kell ezt a dolgot kezelni”. Vagyis a közmédia sugalmazásával ellentétben a szülők nem bátorították a diákot, csupán akkor nem mentek be az iskolai beszélgetésre. Az igazgatónő szerint a diák ezután fenyegette meg a tanárát azzal, hogy ha emiatt hátrány éri, „akkor ugyanezt teszem veled, mint a fiú Párizsban a tanárral.” Az igazgatónő szerint a fiú osztálytársai megdöbbentek ezen. Ez utóbbit alátámasztja a Tagesspiegel egy nappal későbbi (november 11.) cikke, amely szerint a diák bocsánatot kért a tanárától. Ez utóbbi fontos momentum kimaradt az M1 tudósításából – pedig négy nappal korábban írt erről a német sajtó -, ami azért is szakmai hiba, mert más megvilágításba helyezi a történetet. Hiszen a fiú megbánta tettét és a konfliktus ezzel az iskolában nyugvópontra jutott.

A közmédia tudósítója azonban ezt elhallgatja, és a bejelentkezés második felében általános szintre viszi fel a kérdést, miszerint egész Németországban jellemző a probléma. Kevés tényt tudunk meg ugyanakkor arról, hol és milyen jellegű esetek történtek. Az oktatási minisztertől a tudósító azt idézi, hogy támogatni kell a tanárokat, majd elhangzik egy adat “a migrációs hátterű diákokról”, amely fogalmat a tudósító nem tisztázza. Az idézett statisztika szerint 359 berlini iskolából 27 olyan intézmény van, amelyben a diákok 90%-nak nem német az anyanyelve. Majd a tudósító előhoz egy meg nem nevezett iszlámkutatót is, aki szerint ezért “nem zárható ki, hogy Németországban is előfordulnak franciaországihoz hasonló esetek”. A tudósító itt ugyanazokat a szakmai hibákat követi el, mint amit az előző pontban vizsgált felméréses anyagnál tárgyaltunk: nem tisztázott, mi alapján köt össze és helyez ok-okozati összefüggésbe bizonyos adatokat és tényeket, a megszólaló szakértő erős állításait pedig nem vizsgálja.

A szakmai hibáktól hemzsegő tudósítás tortájára pedig csak hab a zárás, amikor a műsorvezető saját véleményét megfogalmazva azzal nyugtázza a bejelentkezést, hogy “ez elég vészjóslóan hangzik”.


Az előzőekben három anyagot vizsgáltunk, amely bár különböző műfajokat képviselt, mind az európai migrációs helyzetet kívánta bemutatni. A három anyag ugyanakkor sajnálatosan abban is hasonlít egymásra, hogy a bennük felfedezhető szakmai hibák miatt a magyar közmédia nézői torz és félrevezető képet kaptak a nyugati-európai eseményekről és folyamatokról.

Az elmúlt két évben legalább tucatnyi ezekhez nagyon hasonló híradást láthattunk, melyek a migráció témájához voltak köthetők. Bevándorlókat, muszlimokat egyik esetben sem hallottunk megszólalni, az ő perspektívájuk sehol nem jelent meg.

A migráció témájáról, mint minden társadalmi folyamatról fontos lenne objektíven, ha indokolt kritikusan beszélni. Ha ennyire ideológikusan egysíkú anyagok keletkeznek, akkor pont az az érdemi társadalmi diskurzus sérül, melyből hosszútávon helyes döntések születhetnének. Ha a jelzett hibákat gondatlanságból követték el, úgy sürgető a szakmai következtetéseket levonni. Ha viszont a hibák szándékos torzítás eredményei, úgy a nézőközönségnek kell levonni a konzekvenciát, miszerint: a közmédia – alapvető szakmai elveket semmibe véve – szándékosan akar hamis képet bemutatni a nyugat-európai bevándorlási helyzetről.